2016. június 8., szerda
Sziasztok :( :(
Úgy Határoztuk Meg Hogy Véglesen Törölni Fogjuk Blogot Mert Azt Vettük Érsze Hogy Senkit Nem Érdekel Sztori Akár Hogy is el kezdtünk Barátnőmel írni de Most Már látjuk kár volt bele kezdenük :(
2016. június 4., szombat
1.Fejezet
Egy fárasztó napot tudhatunk a hátunk mögött. Az évek alatt, talán a mai nap volt a lepörgősebb, és egyben a leghosszabb. Az egész csapat nagyon keményen dolgozott, és ez a végeredményen is meglátszik. A fiú nagyszerű munkát végeztek, beleadtak mindent. A mai nap volt az, amikor senkinek nem lehetett hibáznia, mindennek tökéletesen kellett alakulnia.
Sok ember fordult meg a stúdióban, akik a jobbnál jobb ötleteiket adták bele a klippbe.
A fiúk is próbálták komolyan venni a munkát, de azért a szünetekben jutott idő a hülyeségre is. Hihetetlen, hogy felnőtt, huszonhárom-huszonnégy évesek, és ilyen baromságokat tudnak csinálni. Pont olyanok, mint voltak. Az évek alatt, csak a külsejük változott, belülről ugyan olyan gyerekek maradtak.
- Maggie, segíts! Nem tudom levenni. - jött oda hozzám nyafogva Niall.
- Ki adta rád, ezt a szűk pólót? - néztem végig rajta. Egy fehér, testhez simuló pólót viselt, amit hiába rángatott, nem tudott leszedni magáról.
- Hát te! - kiáltott fel sértődötten, mire elnevettem magam.
-Jó, gyere ide, segítek. - megragadtam az anyag alját, és megpróbáltam lehúzni róla, de sehogy nem sikerült. A nagy kiabálásra, mert Niall elkezdett hisztizni, hogy a póló örökre rajta marad, a fiúk is odajöttek hozzánk, és mind kérdőn néztek ránk. Hát nem mondom, tényleg furcsán nézhettünk ki. Az öltöző közepén, ketten, én Niall pólóját rángatva, míg ő sikítozik.
- Mit csináltok? - tette csípőre kezét Louis. Persze tudtam, hogy csak játékból kérdezi, ő mégis próbált komoly arcot vágni.
- Örökre rajtam marad. - kezdett el körbe-körbe futni az öltözőbe a szőke.
- Mi történt? - kérdezte jogosan Liam.
- Összecseréltem a pólóját, és egy kisebb méretet adtam neki. Most meg nem tudja levenni. - magyaráztam, miközben a fiókban kutattam az olló után,
- Az előbb másnak tűnt. - lökte meg Harry Louis-t.
- Nagyon vicces vagy. - dobtam hozzá egy csatot, mert az akadt először a kezembe. - Hol van az olló?
- Mit akarsz te azzal?-állt meg hirtelen Niall.
- Levágni a hajamat. - forgattam meg szemeim, majd folytattam a keresést egy másik fiókban.
- Itt van. - emelte fel az eszközt a göndör, és úgy ment oda a szőkéhez, hogy ne lássa meg az ollót.
- Niall, én úgy szeretlek. - átölelte a fiút, aki mit sem sejtve bújt hozzá. Harry gyorsan végighúzta az eszközt a pólón, és letépte Niall-ről.
- Haver.-csodálkozva nézett végig magán Niall.- Ezt hogy csináltad?
- Legyen az én titkom. - veregette hátba.
Mindenki a hasát fogva nevetett, kivéve a szöszit, mert ő nem értette a poént. Összepakoltam a ruhákat, amiket a fiúk ledobáltam magukról, és elpakoltam a sminkes asztalon is. Mikor már elviselhető rend volt a helységben, felvettem a táskámat, s indultam a többiek után. Becsuktam az ajtót, elköszöntem az éppen ott álló biztonsági őrtől, és a kijárat felé mentem.
-Valaki nagyon csinos.-hallottam meg Louis hangját a hátam mögül, majd két ölelt át.
-Ki? Hol van?
- Hát, most éppen nincs itt, úgyhogy te is elég leszel.-rántotta meg a vállát. Persze nagyon jól tudtam, hogy ismét csak játszik, neki ez a szokása.
- Gonosz vagy. - fordultam meg kezei között, duzzogós arcot vágva.
- Szeretlek. - adott számra egy kicsi puszit. Majd még egyet, amiből csókot formált.
- Lou, gyertek már! - kiáltott Harry. Gyorsan szétváltunk, majd kézen fogva indultunk a többiekhez, akik már a kocsiban ültek, ránk várva. A rajongók miatt kicsit nehezen tudtunk átfurakodni, de a biztonsági őrök segítségével, most is sikeresen megúsztuk.
- Szóval, szeretném megköszönni a mai munkátok srácok. Köszönöm, hogy megpróbáltatok normálisan viselkedni, ami nem nagyon sikerült, de a szándék a fontos. Holnap találkozunk, de nem itt, hanem egy másik helye. A címet, és az időpontot még elküldöm. Kérek mindenkit, ne késsetek. Van kérdés? -nézett végig rajtunk Paul a kocsiban.
Mivel senkinek nem volt kérdezni valója, folytattuk a beszélgetést. Vagyis folytattuk volna, ha Harry nem kezdi el bömböltetni a rádióból, az egyik rock banda zenéjét. Felvette max hangerőre, és amennyire egy kocsiban lehet, táncolni kezdett. Mindenki nevetve figyelte, és bármennyire is próbáltuk kicsit lehalkítani a zenét, nem tudtuk. A göndör nagyon élvezte a dolgot, ami megtetszett Lou-nak is, és ő is csatlakozott. Már a hasunkat fogtuk a nevetéstől, és örültünk, hogy Paul nem szól ránk. Kivételes alkalom, amikor hagyja, hogy egy kicsit hülyéskedjünk, így együtt. Gyorsan elővettem a telefonom, és készítettem róluk egy képet. Amikor Harry meglátta, azonnal pózolni kezdett, és így egy egész fotósorozat készült a két bolondról.
Útközben felvettük Dani-t is, és végre volt valaki, akivel tudtam normálisan beszélgetni. Sok volt mára a fiúkból. Szegény, még nem tudtam mi vár rá, és amikor beszállt, kicsit meglepődött. Üvöltő zene, Harry és Louis táncolnak, mindenki más a fejét fogja. Nevetve köszönt mindenkinek, majd barátja mellé ült, s adott neki egy csókot. Ők annyira egymáshoz illenek. Harcoltak azért, hogy együtt lehessenek, és sikerült nekik. Danielle-t régen láttam ilyen boldognak. Sok rossz érte az életben, és megérdemli a boldogságot.
Eszmecserémből Louis zökkentett ki, mivel leült mellém, és a combomat kezdte simogatni.
- Min gondolkozol ennyire? - suttogta fülembe.
- Csak úgy mindenen. - válaszoltam, majd szájára nyomtam egy puszit. Vállára hajtottam a fejem, és próbáltam kizárni a hangos rockot.
Talán csak pár percet pihentem, mert arra lettem figyelmes, hogy mindenki száll ki a kocsiból. Louis még mindig ott ült, ahol eddig, és arcomat simogatta.
-Megérkeztünk?-néztem fel rá, s válaszul egy bólintást kaptam.
Kinyújtottam kicsit elgémberedett lábaim, majd kiszálltam a járműből. Megvártam barátomat, és együtt mentünk be a házba, ahol már mindenki bent volt. Dani és Liam nem tartózkodtak a nappaliban, amit megértek, hiszen két napja nem látták egymást. Harry és Niall videó játékoztak, mint mindig. Én soha nem fogom megérteni, hogy mi a jó abban az agyfagyasztó játékban. Nekik ha van egy kis idejük, akkor leülnek, és játszanak órákig. Volt már, hogy én is leültem melléjük, hogy kipróbáljam, de sehogy sem ment. Egyszerre nem tudtam a konzolt nézni, és a tévét. Emiatt a problémám miatt kinevettek, és finoman megkértek, hogy soha többet ne játsszak velük. Hát nem csodálom.
- Magi - kiabált Niall, pedig ott álltam mellette.
- Igen? - kiabáltam vissza, mire ijedten hátrafordult, és elkezdett nevetni.
- Arra gondoltam, hogy a mai nap után, tudod ami velem történt.
- Mit akarsz? - tettem csípőre a kezem. Már túl jól ismerem, és tudom, hogy valamit nagyon szeretne.
- Sütsz palacsintát? - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Niall, van itthon pizza is.
- Tudom, de én most a palacsintát kívánom.
- Jó.- adtam meg magam, és a konyhába mentem. Nem kellett előkeresnem a receptet, pontosan tudtam, hogyan kell csinálni ezt a finomságot. Annyiszor készítettem már ilyet a drága szöszinek, hogy tudom fejből.
Elővettem a szükséges hozzávalókat, majd a hajamat felkötöttem egy kontyba, s nekikezdtem a tészta elkészítésének. Szép lassan minden belekerült a tálba, majd azt összekavartam, és hagytam egy kicsit állni. Addig elővettem a palacsintasütőt, és a gázra helyeztem.
- Segíthetek? - jött be Dani.
- Jó, hogy jössz. Szerintem ezeknek nem lesz elég csak a palacsinta. -gondolkoztam el.- Még valamit csinálni kell.
Dani is egyet értett velem, hiszen őket ismerve, meg tudnának enni egy egészet éttermet. Úgy döntöttünk, hogy egy kisebb adag tiramisut is csinálunk, amit mindannyian szeretnek. Amíg én a palacsinta sütésével foglalkoztam, Dani nekikezdett a süteménynek. Nehéz munkánk volt, mert valamelyik fiú mindig bejött, megnézni hogy haladunk. Persze amikor bejött valamelyik, meglátta a már készen lévő finomságokat, és elvitt belőle kettőt-hármat.
- Niall, így soha nem leszünk készen. - csaptam rá a kezére,mert éppen egy palacsintát akart lenyúlni.
- De olyan éhes vagyok.
- Mindjárt ehettek, pár perc. Annyit csak kibírsz. - tereltem vissza a nappaliba.
Öt perc múlva valóban kész lettünk a finomságunkkal, és az asztalhoz vittük őket. Nem kellett szólunk, mert ahogy megérezték az illatokat, azonnal az asztal köré gyűltek. A szöszi hármasával ette a palacsintákat, és büszke voltam magamra, amiért azt mondtam, hogy ez nem lesz elég nekik. Harry okos volt, mert tudta, hogy ha elfogy a palacsinta, akkor Niall a tiramisut támadja le, ezért a süteményt kezdet enni. Dani-val nevetve néztük őket, amikor eszembe jutott, hogy le kellene fotózni ezt a vicces pillanatot. Barátnőm már hozta is a telefonját, és készített egy csomó képet a bolondjainkról.
Este felé mindannyian leülünk a tévé elé, ami szokatlan volt, mert soha nem szokott ilyen előfordulni. Valamelyikünknek mindig van valami elfoglaltsága, hiába terveztük el, hogy filmet nézünk. A filmet kivételesen most mi választottuk Dani-val, amiért olyan finom vacsorát csináltunk. Úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk a fiúkat valami romantikus történettel, ezért egy vígjátékot választottunk.
Mindenki elhelyezkedett a kanapén. Liam és Dani összebújva középen, Harry magányosan a sarokba, Niall ugyanígy a másik sarokba, mi pedig Lou-val a földön kötöttünk ki. Én ezt nem bántam, mert barátomon feküdtem, és nem a kemény padlón.
A film egyáltalán nem érdekelt. Valami olyasmiről szólt, hogy a család kirándulni megy, de mindenféle baleset éri őket. Nekem az első tíz percben elegem lett belőle, ezért inkább Lou arcát kezdtem vizsgálni. Néha kék szemivel lenézett rám, s olyankor egy rövid csókot nyomott számra, majd tovább nézte a filmet. Azzal szórakoztattam magam, hogy Lou hasát nyomkodtam, ami neki már nem annyira volt szórakoztató. Amikor elege lett belőle, mind a két kezemet lefogta, és csikizni kezdett, mire én hangosan felnevettem. A többiek mérgesen rám szóltak, de továbbra sem tudtam abbahagyni a nevetést.
- Maggie! - szólt Niall harmadjára, de közben a szemét nem vette le a televízióról.
Louis befejezte kínzásomat, azzal a feltétellel, ha nem piszkálom. Muszáj voltam igent mondani, már csak a többiek miatt is.
Mindenki figyelmesen nézte a filmet, néha- néha felnevettek. Én nem értettem mi olyan vicces, de hát ők tudják. Mivel nem tudtam mit csinálni, úgy döntöttem, felmegyek a szobánkba. Vagyis mentem volna, ha Lou enged. Hiába kértem, továbbra is magánál tartott. Szorosan hozzábújtam, és mellkasát párnának használva, szépen lassan elaludtam.
Talán csak pár percet pihentem, mert arra lettem figyelmes, hogy mindenki száll ki a kocsiból. Louis még mindig ott ült, ahol eddig, és arcomat simogatta.
-Megérkeztünk?-néztem fel rá, s válaszul egy bólintást kaptam.
Kinyújtottam kicsit elgémberedett lábaim, majd kiszálltam a járműből. Megvártam barátomat, és együtt mentünk be a házba, ahol már mindenki bent volt. Dani és Liam nem tartózkodtak a nappaliban, amit megértek, hiszen két napja nem látták egymást. Harry és Niall videó játékoztak, mint mindig. Én soha nem fogom megérteni, hogy mi a jó abban az agyfagyasztó játékban. Nekik ha van egy kis idejük, akkor leülnek, és játszanak órákig. Volt már, hogy én is leültem melléjük, hogy kipróbáljam, de sehogy sem ment. Egyszerre nem tudtam a konzolt nézni, és a tévét. Emiatt a problémám miatt kinevettek, és finoman megkértek, hogy soha többet ne játsszak velük. Hát nem csodálom.
- Magi - kiabált Niall, pedig ott álltam mellette.
- Igen? - kiabáltam vissza, mire ijedten hátrafordult, és elkezdett nevetni.
- Arra gondoltam, hogy a mai nap után, tudod ami velem történt.
- Mit akarsz? - tettem csípőre a kezem. Már túl jól ismerem, és tudom, hogy valamit nagyon szeretne.
- Sütsz palacsintát? - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Niall, van itthon pizza is.
- Tudom, de én most a palacsintát kívánom.
- Jó.- adtam meg magam, és a konyhába mentem. Nem kellett előkeresnem a receptet, pontosan tudtam, hogyan kell csinálni ezt a finomságot. Annyiszor készítettem már ilyet a drága szöszinek, hogy tudom fejből.
Elővettem a szükséges hozzávalókat, majd a hajamat felkötöttem egy kontyba, s nekikezdtem a tészta elkészítésének. Szép lassan minden belekerült a tálba, majd azt összekavartam, és hagytam egy kicsit állni. Addig elővettem a palacsintasütőt, és a gázra helyeztem.
- Segíthetek? - jött be Dani.
- Jó, hogy jössz. Szerintem ezeknek nem lesz elég csak a palacsinta. -gondolkoztam el.- Még valamit csinálni kell.
Dani is egyet értett velem, hiszen őket ismerve, meg tudnának enni egy egészet éttermet. Úgy döntöttünk, hogy egy kisebb adag tiramisut is csinálunk, amit mindannyian szeretnek. Amíg én a palacsinta sütésével foglalkoztam, Dani nekikezdett a süteménynek. Nehéz munkánk volt, mert valamelyik fiú mindig bejött, megnézni hogy haladunk. Persze amikor bejött valamelyik, meglátta a már készen lévő finomságokat, és elvitt belőle kettőt-hármat.
- Niall, így soha nem leszünk készen. - csaptam rá a kezére,mert éppen egy palacsintát akart lenyúlni.
- De olyan éhes vagyok.
- Mindjárt ehettek, pár perc. Annyit csak kibírsz. - tereltem vissza a nappaliba.
Öt perc múlva valóban kész lettünk a finomságunkkal, és az asztalhoz vittük őket. Nem kellett szólunk, mert ahogy megérezték az illatokat, azonnal az asztal köré gyűltek. A szöszi hármasával ette a palacsintákat, és büszke voltam magamra, amiért azt mondtam, hogy ez nem lesz elég nekik. Harry okos volt, mert tudta, hogy ha elfogy a palacsinta, akkor Niall a tiramisut támadja le, ezért a süteményt kezdet enni. Dani-val nevetve néztük őket, amikor eszembe jutott, hogy le kellene fotózni ezt a vicces pillanatot. Barátnőm már hozta is a telefonját, és készített egy csomó képet a bolondjainkról.
Este felé mindannyian leülünk a tévé elé, ami szokatlan volt, mert soha nem szokott ilyen előfordulni. Valamelyikünknek mindig van valami elfoglaltsága, hiába terveztük el, hogy filmet nézünk. A filmet kivételesen most mi választottuk Dani-val, amiért olyan finom vacsorát csináltunk. Úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk a fiúkat valami romantikus történettel, ezért egy vígjátékot választottunk.
Mindenki elhelyezkedett a kanapén. Liam és Dani összebújva középen, Harry magányosan a sarokba, Niall ugyanígy a másik sarokba, mi pedig Lou-val a földön kötöttünk ki. Én ezt nem bántam, mert barátomon feküdtem, és nem a kemény padlón.
A film egyáltalán nem érdekelt. Valami olyasmiről szólt, hogy a család kirándulni megy, de mindenféle baleset éri őket. Nekem az első tíz percben elegem lett belőle, ezért inkább Lou arcát kezdtem vizsgálni. Néha kék szemivel lenézett rám, s olyankor egy rövid csókot nyomott számra, majd tovább nézte a filmet. Azzal szórakoztattam magam, hogy Lou hasát nyomkodtam, ami neki már nem annyira volt szórakoztató. Amikor elege lett belőle, mind a két kezemet lefogta, és csikizni kezdett, mire én hangosan felnevettem. A többiek mérgesen rám szóltak, de továbbra sem tudtam abbahagyni a nevetést.
- Maggie! - szólt Niall harmadjára, de közben a szemét nem vette le a televízióról.
Louis befejezte kínzásomat, azzal a feltétellel, ha nem piszkálom. Muszáj voltam igent mondani, már csak a többiek miatt is.
Mindenki figyelmesen nézte a filmet, néha- néha felnevettek. Én nem értettem mi olyan vicces, de hát ők tudják. Mivel nem tudtam mit csinálni, úgy döntöttem, felmegyek a szobánkba. Vagyis mentem volna, ha Lou enged. Hiába kértem, továbbra is magánál tartott. Szorosan hozzábújtam, és mellkasát párnának használva, szépen lassan elaludtam.
2016. február 1., hétfő
2016. január 27., szerda
Prológus
Üdvözlünk minden kedves idetévedőt, a(z) Al good in love begins című blogunkon! :) Aki esetleg nem tudná, a régebbi, Steal my girl blogunkat kezdjük újra, egy kicsit más formában. Először csak úgy indult, hogy újra írjuk, de utána úgy döntöttünk, hogy kezdjünk tiszta lappal. Új szereplők, új történet, és új kalandok. :)
Igyekszünk izgalmasra írni a történetet, és reméljük, hogy kapunk egy-két kommentek, biztatás képpen. Esetleg ha nem tetszik, akkor azt is írjátok le, minden vélemény sokat számít. Ha megtetszik a történet, és szeretnél velünk tartani, akkor tudod mi a dolgod! ;)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, és további szép napot! :)
Danielle Peazer
Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan lány, mint én, egyszer az életben olyan sikerek ér el, amiről mindig is álmodott. Kiskoromban, amikor apukám nem volt otthon velem, bekapcsoltam a tévét, és a szebbnél-szebb lányok, fotózását figyeltem. Mindig modell akartam lenni. Amióta az eszemet tudom, arra készültem, hogy ha nagy leszek, a spórolt pénzemből el tudjak menni Londonba. Abba a városba, ahol a legtöbb esélyem lenne, a modell szakma bejutásra. A fejemben minden apró részletet kiterveltem, és száz százalékik biztos voltam benne, hogy meg tudom valósítani az álmomat. Mert anyukám mindig azt mondta, hogy ne adjam fel. De sajnos ő feladta.
Amikor még kicsi voltam, ő súlyos beteg. Tudta, hogy meg fog halni. Utolsó napjaiban, egy napló írt nekem, hogy ha nagy leszek, hasznát tudja venni. Minden születésnapomra írt egy bejegyzést, amiben jó tanácsokat ad, és arra ösztönöz, hogy ne adjam fel.
És én tényleg nem adtam fel. Megküzdöttem, a részeg apámmal, legyőztem a betegségeket, elvégeztem a középiskolát. Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam az érettségimet, és végre a hátam mögött tudhassam az apámat, s a szörnyű emlékeket. Apámat nem érdekelte, hogy mit csinálok, neki az volta a fontos, hogy legyen pénze alkoholra. A tanulás sem volt könnyű, hiszen mindig ott állt mellettem részegen, és kiabált. Próbáltam nem figyelni rá, és az álmomért küzdeni. Akárhányszor megvert, arra gondoltam, hogy már nem kell sok, és elmehetek innen, örökre.
Kijutottam Londonba, ahol egy szegényebb részen, sikerült kibérelnem egy kisebb házat. Innen már minden ment magától. Találtam egy állást, és a munkámért kapott pénzből, szépen feltornáztam magam. Ekkor ismerkedtem meg azzal a személlyel, aki tönkretette az életemet. David mindent elvett tőlem. A boldogságot, a barátaimat, a pénzemet. Amikor megismertem, azt hittem, mellette boldog leszek, A szerelemtől semmit nem láttam, mindent megtettem, amit mondott. Egy hónappal a megismerkedésünk után, összeköltöztünk. Itt kezdődtek a gondok. David már nem ugyan úgy viselkedett, mint ezelőtt. Egyre agresszív lett, ami miatt nem tudtunk rendesen beszélgetni. Amikor kicsit hangosabban szóltam neki, megütött. És neki ez a cselekedete annyira megtetszett, hogy minden nap megvert. Szólni senkinek nem szólhattam, így tűrnöm kellett.
Azonban egyik este elszöktem. Összeszedtem pár ruhát, és kiugrottam az ablakon. Futottam amerre csak tudtam, olyan gyorsan, mint még soha. Mivel sok pénzem nem maradt kénytelen voltam az utcán aludni. Reggel útnak indultam, hogy szállás, és munka után nézzek. Egy kedves hölgy segítségével, bementem a közeli kávézóba, ahol szerencsém volt, felvettek.
Hónapokig dolgoztam ott, attól félve, hogy David megtalál. De ő nem jött. Úgy éreztem, többet nem fogom látni, és ez a gondolta megnyugtatott. Amikor elég pénz gyűjtöttem, otthagytam a kávézót, és elindultam London belvárosába. Egy híres modellügynökséghez mentem, hogy valóra váltsam régi álmom. Így ismerkedtem meg a(z) One Direction fiúkkal.
A közös munka nagyszerű volt. Imádtam velük lenni. A feladatom annyi volt, hogy pár fotózáson részt veszek, az új videóklippükhöz, de nekem ez a munka élet mentő volt. Nagyon megszerettem a fiúkat, olyannyira, hogy a bátyáimnak tekintettem őket. Két hónapig tartott a közös munka, utána szó szerint kidobtak az utcára. De nem maradtam egyedül. A fiú befogadtak hozzájuk, és beszéltek a modell ügynökséggel, hogy találjanak valami megoldást. Nem akartam elfogadni, sem a szállást, sem a munkát. Talán egy hétbe telt, mire megadtam magam, és beköltöztem hozzájuk. De a munkát visszautasítottam. Nem akartam, hogy azért vegyen fel, mert a fiúk megparancsolták. Ezért egy másik ügynökséghez mentem, ahol éppen volt egy üres hely.
Szóval, ennyi lenne az én történetem. Valóra váltottam az álmom. Megküzdöttem minden akadállyal, bár nem volt könnyű dolgom. Eljutottam a célhoz, és innen remélem már csak jobbak történhetnek.
Írjátok le a véleményeteket! :) Puszi: Aria D.
Igyekszünk izgalmasra írni a történetet, és reméljük, hogy kapunk egy-két kommentek, biztatás képpen. Esetleg ha nem tetszik, akkor azt is írjátok le, minden vélemény sokat számít. Ha megtetszik a történet, és szeretnél velünk tartani, akkor tudod mi a dolgod! ;)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, és további szép napot! :)
Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan lány, mint én, egyszer az életben olyan sikerek ér el, amiről mindig is álmodott. Kiskoromban, amikor apukám nem volt otthon velem, bekapcsoltam a tévét, és a szebbnél-szebb lányok, fotózását figyeltem. Mindig modell akartam lenni. Amióta az eszemet tudom, arra készültem, hogy ha nagy leszek, a spórolt pénzemből el tudjak menni Londonba. Abba a városba, ahol a legtöbb esélyem lenne, a modell szakma bejutásra. A fejemben minden apró részletet kiterveltem, és száz százalékik biztos voltam benne, hogy meg tudom valósítani az álmomat. Mert anyukám mindig azt mondta, hogy ne adjam fel. De sajnos ő feladta.
Amikor még kicsi voltam, ő súlyos beteg. Tudta, hogy meg fog halni. Utolsó napjaiban, egy napló írt nekem, hogy ha nagy leszek, hasznát tudja venni. Minden születésnapomra írt egy bejegyzést, amiben jó tanácsokat ad, és arra ösztönöz, hogy ne adjam fel.
És én tényleg nem adtam fel. Megküzdöttem, a részeg apámmal, legyőztem a betegségeket, elvégeztem a középiskolát. Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam az érettségimet, és végre a hátam mögött tudhassam az apámat, s a szörnyű emlékeket. Apámat nem érdekelte, hogy mit csinálok, neki az volta a fontos, hogy legyen pénze alkoholra. A tanulás sem volt könnyű, hiszen mindig ott állt mellettem részegen, és kiabált. Próbáltam nem figyelni rá, és az álmomért küzdeni. Akárhányszor megvert, arra gondoltam, hogy már nem kell sok, és elmehetek innen, örökre.
Kijutottam Londonba, ahol egy szegényebb részen, sikerült kibérelnem egy kisebb házat. Innen már minden ment magától. Találtam egy állást, és a munkámért kapott pénzből, szépen feltornáztam magam. Ekkor ismerkedtem meg azzal a személlyel, aki tönkretette az életemet. David mindent elvett tőlem. A boldogságot, a barátaimat, a pénzemet. Amikor megismertem, azt hittem, mellette boldog leszek, A szerelemtől semmit nem láttam, mindent megtettem, amit mondott. Egy hónappal a megismerkedésünk után, összeköltöztünk. Itt kezdődtek a gondok. David már nem ugyan úgy viselkedett, mint ezelőtt. Egyre agresszív lett, ami miatt nem tudtunk rendesen beszélgetni. Amikor kicsit hangosabban szóltam neki, megütött. És neki ez a cselekedete annyira megtetszett, hogy minden nap megvert. Szólni senkinek nem szólhattam, így tűrnöm kellett.
Azonban egyik este elszöktem. Összeszedtem pár ruhát, és kiugrottam az ablakon. Futottam amerre csak tudtam, olyan gyorsan, mint még soha. Mivel sok pénzem nem maradt kénytelen voltam az utcán aludni. Reggel útnak indultam, hogy szállás, és munka után nézzek. Egy kedves hölgy segítségével, bementem a közeli kávézóba, ahol szerencsém volt, felvettek.
Hónapokig dolgoztam ott, attól félve, hogy David megtalál. De ő nem jött. Úgy éreztem, többet nem fogom látni, és ez a gondolta megnyugtatott. Amikor elég pénz gyűjtöttem, otthagytam a kávézót, és elindultam London belvárosába. Egy híres modellügynökséghez mentem, hogy valóra váltsam régi álmom. Így ismerkedtem meg a(z) One Direction fiúkkal.
A közös munka nagyszerű volt. Imádtam velük lenni. A feladatom annyi volt, hogy pár fotózáson részt veszek, az új videóklippükhöz, de nekem ez a munka élet mentő volt. Nagyon megszerettem a fiúkat, olyannyira, hogy a bátyáimnak tekintettem őket. Két hónapig tartott a közös munka, utána szó szerint kidobtak az utcára. De nem maradtam egyedül. A fiú befogadtak hozzájuk, és beszéltek a modell ügynökséggel, hogy találjanak valami megoldást. Nem akartam elfogadni, sem a szállást, sem a munkát. Talán egy hétbe telt, mire megadtam magam, és beköltöztem hozzájuk. De a munkát visszautasítottam. Nem akartam, hogy azért vegyen fel, mert a fiúk megparancsolták. Ezért egy másik ügynökséghez mentem, ahol éppen volt egy üres hely.
Szóval, ennyi lenne az én történetem. Valóra váltottam az álmom. Megküzdöttem minden akadállyal, bár nem volt könnyű dolgom. Eljutottam a célhoz, és innen remélem már csak jobbak történhetnek.
Írjátok le a véleményeteket! :) Puszi: Aria D.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)